Az új horrorfilmek között különleges helyet foglal el az Undertone, amely a megszokott vizuális eszközök helyett a hangra építi a feszültséget. A rendező szerint a félelem jelentős része nem abból fakad, amit a néző lát, hanem abból, amit hall.
A történet középpontjában egy paranormális témájú podcast áll, amelyet két eltérő szemléletű szereplő vezet. Az egyikük szkeptikus, a másik hisz a természetfelettiben, de az események fokozatosan elmosják a határt a racionalitás és a megmagyarázhatatlan között.
A film legfontosabb eszköze a hangdizájn. A rendező korábbi virtuális valóság projektekből szerzett tapasztalatait használta fel arra, hogy térbeli hangélményt hozzon létre. A hangok iránya, távolsága és intenzitása folyamatosan változik, így a néző úgy érzi, mintha a történések részese lenne.
A megközelítés egyik lényege, hogy a hang nem kiegészíti a képet, hanem önálló narratív szerepet kap. A néző nem mindig látja a veszély forrását, de hallja azt, ami növeli a bizonytalanságot és a feszültséget.
A film tudatosan kerüli a klasszikus ijesztési technikák túlhasználatát. A hirtelen ijesztések helyett inkább a fokozatos feszültségépítés dominál. A csend és a hang közötti kontraszt kulcsfontosságú eszközzé válik, amely sokkal mélyebb hatást gyakorol a nézőre.
Ez a megközelítés a horror műfaj alapvető működésére is rámutat. A félelem gyakran abból ered, amit az agy kiegészít a hiányzó információk alapján. A hang ebben a folyamatban kiemelt szerepet játszik, mert közvetlenebbül hat az érzékelésre.
A rendező szerint a cél nem a pillanatnyi megijesztés, hanem a tartós feszültség fenntartása. Ez a módszer kevésbé látványos, ugyanakkor hosszabb ideig hat a nézőre, és mélyebb élményt nyújt.
A film fogadtatása azt mutatja, hogy a horror műfajban továbbra is van tér az új megközelítések számára. A hangközpontú narratíva új irányt jelölhet ki, különösen egy olyan korszakban, ahol a technológia lehetővé teszi a precíz és valósághű hangélmény megteremtését.
Az Undertone példája arra utal, hogy a jövő horrorfilmjei nem feltétlenül a látványban, hanem az érzékelés finomabb rétegeiben keresik majd a hatást.
