Reggel 6 Saint Jean, Franciaország. Az El Camino legnépszerűbb útjának a Camino Frances-nek a kiindulópontja. Ezt az útvonalat, mintegy 300.000 ember teljesíti évente, ebből 400 Magyarországról érkezett zarándok. Ebből az egyik most én vagyok és épp a vaksötét szobában tapogatózok a telefonom kijelzőjével próbálok láthatóvá tenni néhány dolgot, hogy másokat ne zavarjak a pihenésben. A nagyjából 15 négyzetméteres szobában 4 emeletes ágy van, de csak 5-en aludtunk benne. A zarándokszállások a legtöbb helyen emeleteságyakaból tevődnek össze és a 4 fős szobáktól egészen a 100 fős alvóhelyiségekig is találkozhatunk Auberge-kel. Az Auberge a zarándokszállást jelenti. Ezek a helyek pontosan erre a célra alakultak, hogy a Camino zarándokló ember levesse a bakancsát, letegye a nehéz táskáját, lezuhanyozzon és egyen néhány falatot mielőtt aludna egyet a hosszú kilométerek után. Kezdetekben még nem, de ma már a legtöbb Auberge-ben a ruhák mosása és szárítása is a szolgáltatások közt van. Gyors pakolás, reggeli és végre kezdetét vette az út, amit már izgatottan vártam. Kint nyirkos ködös idő volt és még teljesen sötét. Csak a zarándokok nagy hátizsákjai látszanak, amiket épp cipelnek a hegy felé a fésűkagylók és a citromsárga nyilak irányába. A Camino jelképe ugyanis a fésűkagyló, amit egész úton követhetünk városról városra. Sötétkék alapon egy citromsárga kagyjó mutatja az utat, de sokszor sárga nyilak segítenek, hogy egyértelmű legyen az irány. A legkülönfélébb helyeken láthatjuk ezeket a jelzéseket a házak falain át, kerítéseken, kőoszlopokon, villanyoszlopokon, táblákon, de még szelektívkuka és autó oldalán is előfordul és, ha már csak a természet vesz körül kövekből vagy sárga virágokból kirakott nyíl mutatja az utat. A legegyszerűbb persze, ha egy applikáció segítségét is igénybe vesszük, ami tökéletesen mutatja az útvonalat, amin haladunk és kellően tervezhetjük aktuális napunkat, hiszen a megtett kilométereken és a városok közötti távolságokon kívül jól mutatja a zarándok szállásokat, árakat és éttermeket. “Camino Ninja/app” Ezt az app-ot már nagyon sok zarándoknál láttam, talán nem is véletlen. Baromi hasznos. Természetesen enélkül is gond nélkül tájékozódhatunk az úton. Na, de vissza végre, ahhoz, hogy épp sötétben 2000 km-re Budapesttől és mindentől, ami ismert elindultam egyedül egy város felé, ami 800 km-re van tőlem és van hozzá egy hátizsákom. Hogy mit éreztem? Pontosan el tudom mondani, hiszen sokat mondogattam magamban: “Végre!” Végre itt vagyok. Végre hátizsákkal a “föld körül”. Nekem ez a szabadság. És ez az egyik dolog, ami éltet. Már az első emelkedőn leizzadtam pedig még csak tengerszint felett 194 m-re voltam és 1500 m-re mentem a Pireneusokra. Meg is volt az első lecke. Nem kell annyi cucc! Felesleges! Senki sem hiszi el csak, aki kellően tapasztalt. Én sem hittem. De van is egy mondás a Camino könyven: “Aki a kevéssel megelégszik, rátalál a boldogság.” Na ez nagyok igaz, de nem csak a Camino-ra és ez később is visszaköszön az utam során majd. Folyamatosan hagytam le az embereket, igaz a bokámig folyt a víz rólam. Sokan megálltak felfelé. Főképp idősek. De tudjátok mindig azt gondoltam közbe, hogy basszus ez igen. Itt van a bácsi és nyomja. Meg is kérdeztem egy öreg urat, hogy minden rendben van e mikor elhaladtam mellette és vágta rá: hogy minden oké, ő nem foglalkozik csak a saját tempójával, később ő is fel fog érni. Becsülendő. De én mentem tovább. Kicsit elkapott az edzőtábor érzés. Külföld, semmi flanc, korai kelés, edzés. Fel is vettem a ritmust. Utolértem egy kb 30 éves svéd lányt, aki épp a tüskés bokrok felé tekintgetett, táskája az út közepén ledobva. Már messziről hallottam a macskanyávogást. Megálltam, hogy segítsek neki, de erről az oldalról lehetetlen volt. Átmásztam a kerítésen és onnan próbáltam eljutni a cicához. Addigra már jókora csapat ácsorgott a bozót túloldalán. Érdeklődve várták, hogy esetleg kell-e engem is menteni. De nem. Nagynehezen sikerült. De még mielőtt begyűjthettem volna az oklevelet, mint a Camino hős macskamentője egy másik is nyávogásba kezdett 20 m-rel odébb. Oke az a cica is kiszedve. Gondoltam gyorsan folytassuk az utat mielőtt itt éjszakázunk. De nem volt több. Folytattuk az utat felfelé, ami az első 18 km-en emelkedőt jelentett sűrű ködszitálásban. Mindenki fújtat és csuromvíz. Majd elérkezett, amit csak sejtettem. Fokozatosan kivilágosodott és a felhők fölé érve 1000m felett, derült idő, napsütés és a látvány az pedig páratlan volt. Itt már sík szakaszok is voltak így megcsodálhattuk a reggeli napsugarak csillogását a felhők feletti hegyormokon. Aztán újra fel és újra köd. Nagyrészt egyedül mentem. Vártam hogy felérjek, az orromig nem láttam, éhes is voltam és már fáradt. 4 órája csak felfelé. Aki azt állítja a Camino nem nehéz az itt meg is dőlt. De hozzáteszem több 60 felettivel találkoztam, mint 30 alattival. És ez viszont arra erősít rá, hogy a nehéz dolgok nem lehetetlen dolgok! Jó érzés volt, hogy szenvedtem az első nap, mert én is sokat mondom, hogy minden kezdet nehéz. Ezzel párhuzamban azt is, hogy csak az eleje fáj utána egyre könnyebb. Mondjuk &kiváncsi vagyok mit mondok majd két hét múlva. De addig is csak pozitívan. 😀 Malacok, kecskék keltek át elöttem szabadon legelészve. Aztán nem volt felfelé tovább. Még pár foto és elindult az út lefelé. Örültem neki, mert mar fejben 15x átpakoltam a táskám és kidobtam, hazapostáztam, elégettem a tartalmának a felét. Mindegy csak ne nyomja tovább a vállam. A jobb csuklyámon azóta is van egy ping-pong labda nevű pukli. Lefelé már úgy éreztem magam, mintha a Naszályból jönnék le vagy a Nagy-Hideg-Hegyről. Roncesvallesben az első településen már kezdtem úgy érezni magam, mint, aki a Caminon van, de még éreztem, hogy nem érkeztem meg. De az érzés a talpam an és a hátam an, a sok túrázó ember körülöttem, a középkori várhoz hasonlító óriási zarándokszállás és a kis kávézó, amit a Camino filmben lehet látni a táblával, mely mutatta Santiago de Compostela 790. Vagyis még 790 km a célig. Ez már kezdte meghozni az érzést, hogy hova is csöppentem. Levettem a bakancsom, ettem egy csésze zöldséglevest egy pohár vízzel és már mentem is tovább. Egy Canada-i lány szólított meg, hogy mi a cél, hol van zarándokszállás? Megmutattam neki a profi alkalmazást és megnyugtattam, hogy már csak 2,5 km, ami kb fél óra. Útközben beszélgettünk és mesélte, hogy a pasijával van itt de ő lassú és nem várja meg. Furának tartottam. De gondoltam magamban: “Na el is kezdhetem az ítélkezések abbahagyását, ha már a Caminon vagyok”. A szállásig beszélgettünk majd én, ahogy leraktam a cuccom le is feküdtem. De az éhség erősebb volt. Kérdeztem is a szállás vezetőjét, hogy merre találok éttermet. Megmutatta és ajánlotta a peregrinos menu-t. Itt találkoztam először ezzel a kifejezéssel, azóta ezt keresem. Peregrinos zarándokot jelent. Ez a zarándok menü. Meglepő együttes. Olcsó és bőséges menü is lehetne a neve. Előétel, főétel, kenyér, dessert, bor-víz. A kegboldogabb ember voltam Burguete-ban. Szép kis falucska nagyon Burguete, ahol az első pihenőhelyem volt az út során. Este a szálláson elővettem a Camino füzetemet. Gyakran megmosolyognak én a mai digitális világban is papíralapon szeretek gondolkodni. Táblázatot nyitottam. Elhatároztam, hogy írom minden nap melyik varosban/szálláson szálltam meg, hány km-t sétáltam, hány liter vizet ittam és mennyi pénzt költöttem. Bekerült az első néhány adat és nagyon jó érzés volt. Jöhetett a pihenés. És a következő nap.
